Peter Wohlleben - A fák titkos élete
Támogató közösségek (az erdőben)
Peter Wohlleben neve volt, ami először megragadott, mert egyből eszembe jutott egy régi mondás, Nomen est omen (A név előjel.), s már előrehuzalozott volt bennem az élmény, hogy valami jóról fogok olvasni (wohl leben = jól élni). Wohlleben egy környezetbarát erdőgazdaságot irányít az Eifel-hegységben, természetvédelemmel foglalkozik, gyermekeknek is ír közérthetően az erdőről és az életükről, valamint több könyve szól felnőtteknek ebben a témában, előadásokat és szemináriumokat tart természetvédelem témában, tévéműsorokban is szerepel.
Ezt a könyvet párhuzamosan olvastam más regényekkel, mert szeretek haladni az olvasással, viszont nem akartam, hogy ennek a könyvnek gyorsan vége legyen. Szerettem elgondolkozni rajta, érlelni magamban a gondolatot, végiggondolni egy-egy helyzetet. A könyvben írták, hogy ezeknek az információknak a birtokában már nem ugyanúgy sétálunk végig az erdőben, s valóban fel-felbukkan bennem egy élmény, amit olvastam.
Számomra sokat adott az, hogy láthattam, hogyan támogatják egymást a fák. Ha valamelyiküket sérülés éri, s azt nem tudja (teljesen) begyógyítani, a gyökereken keresztül kapcsolatban állnak a szomszédos fák és segítik egymást. Mint a családok vagy jó szomszédi közösségek, amikor tudják, hogy valaki bajba került. Így, habár a fákról olvastam olyan dolgokat, amelyekről korábban sejtelmem sem volt, mégis elgondolkoztam azon, hogy ha elszakadunk a családunktól (gyökereinktől), mert máshova költözünk, akkor hogyan tudunk gyökeret verni máshol. Talán nem is annyira más ez nálunk, mint a fáknál. Oké, oké, kissé filozofikus ez a gondolat.. De azért érdemes ezen gondolkozni egy kicsit.
A másik, amiről jó volt olvasni, hogy a gombák hogyan támogatják a fákat, milyen szimbiózisban élnek. S amikor messzire telepítenek egy fát, de a vele szimbiózisban élő fajokat nem viszik velük, akkor nem tudnak olyan hosszan életben maradni, ugyúgy nőni, mint a támogató környezetben felnövő társaik. És itt pedig azon gondolkoztam el, hogy a szülői támogatás nélkül felnövő gyerekeknek milyen jövőképe van, mit mondanak a statisztikák, hogyan tudnak ők felnőttként boldogulni.
Wohlleben végig kizárólag a fákról ír, azonban én szívesen belegondoltam azokba a párhuzamokba, mely minket embereket érint. A könyvet egyrészt ajánlom azoknak, akik érdekesen szeretnének olvasni biológiáról, természetről, környezetvédelemről, nem a "szokásos" információkat szeretnék most látni. Másrészt ajánlom azoknak is, akik hozzám hasonlóan átvitt értelemben is szívesen gondolkoznak el, hogy fák és emberek között mennyi hasonlóság is van.