Félek. Attól, hogy nem tudom, mit hoz a jövő. Nem a holnap, azt még látom. De mondjuk március vége? Haladunk a felújítással, festjük a szobát és közben különféle podcastokat hallgatunk, amelyek a háborús helyzet elemzéséről szólnak. És észreveszem magamon, hogy roppant ideges vagyok, dühös és félek.…

A múlt héten azzal foglalkoztam, hogy amikor kacifántos gyermek érkezik a családba, akkor hasonlóan ahhoz, mint mikor egy szeretett személyt elveszítünk, végigmegyünk a gyászfolyamaton (a korábbi poszt). Ennek a gyásznak a része, amikor igazán tudatosodik bennünk  a folyamat és rengeteg érzelmet…

Ez a könyv visszarepített engem a pszichológiai tanulmányaimhoz, ahonnan pedig nagyon jó érzéseket, emlékeket őrzök. Anyniféle elmélet, kísérlet és gondolat jelent meg a könyvben, hogy sokáig tartott olvasnom (mindenképpen jó értelemben), mert többször találtam egy olyan gondolatot, amin agyaltam,…

Ha azt a szót hallom, hogy félelem, egyből az kattan be, nem szabad félnem, aki fél, az gyenge, ezen azonnal úrrá kell lennem, stb. És ez borzalmasan megterhelő, hiszen a félelem nem minden esetben egy racionális érzés, amin racionális módszerekkel szépen úrrá tudok lenni. Ekkor kezdtem el tovább…

Al Ghaoui Hesnától olvasom a Félj bátran c. könyvet (lesz majd ajánló is belőle, amikor végigolvastam), s itt találkoztam az Albrecht-féle Félelem piramissal, ami nagyon megfogott, így erről írok most ebben a posztban. Ha megkérdezi tőlem bárki, hogy mitől félek igazán, azt hiszem, a bogarakat…