A könyv olvasása közben visszarepültem abba az időbe, amikor este leültem megnézni egy Jóbarátok epizódot. Valahogy nekem ezt az élményt hozta elő ez a könyv. Vagyis azt, hogy habár semmi extra nem történik, "csak az élet maga", az éppen elég érdekes. Adott egy család, akinek az életéből néhány hónapnyi időszakot kivág Emma Straub és erről mesél. Lelki törtnénésekben gazdag időszakot választott, szerencsére.

Három generációban olvashattam arról, kivel mi történik: a nagymamával, az ő három gyerekével, valamint a legfiatalabb férfi testvér lányával. Imádtam a szereplőket, egytől egyig.

• Astridot, a nagymamát, azért, mert közel 70 évesen végre őszinte tudott lenni saját magával és ezáltal másokkal is. És rá akar jönni, hogy elrontott-e valamit, s ha igen, helyre is akarja hozni.
• Az unokát azért, mert egyenes, kiáll a barátaiért és fantasztikus 14 éves.
• A legnagyobb fiútestvért azért, mert azoknak a sérüléseknek, amelyeket akarva akaratlanul a szülők okoztak neki, próbált valami nagyot létrehozni az életében, s képes volt saját döntéseket hozni.
• A lánytestvért azért, mert emlékeztetett a saját várandósságomra, a saját aggodalmainkra, amikor még nem tudhatja az ember, hogy jó szülő lesz-e, csak azt tudja, hogy az akar lenni minden porcikájával.
• És az unoka barátját egyenesen imádtam, hogy olyan fiatalon felismeri, ki is ő valójában, a szülei támogatják ebben, s képes vállalni önmagát.

Az Érdi Könyvmolyok csoportjában éppen azelőtt egy nappal ajánlotta az egyik moly a könyvet, hogy befejeztem volna. És arra jutottunk, azért tetszik mindkettőnknek a könyv, mert habár más korosztály vagyunk, más dolgokat éltünk meg eddig, de mindegyikünk talált magának szereplőt, akivel tudott azonosulni. Amiatt is volt ez nekem könnyű, mert nem egy, hanem megannyi főszereplője volt egyszerre ennek a könyvnek. Egy szó mint száz, a karaktereket jól kidolgozottnak láttam, s ahogy folytak a hétköznapi események, teljesen megelevenedtek előttem. Talán ezért is jutott róla eszembe egy jó kis sorozat. 

És szerettem ezt a könyvet azért is, ami mondanivalója volt számomra: az érzelmek kifejezése, az őszinteség és a családon belüli kommunikáció elengedhetetlen egy jó családi kapcsolathoz. Ha jól akarjuk csinálni ezt, akkor érdemes ezekből minél többet bevetni. Éppen emiatt nincs olyan, akinek ne ajánlanám ezt a könyvet. A borítóért pedig ismét köszönet a kiadónak: vidám színek kavalkádja és már érinteni is mennyire jó.

Hasonló tartalmakért kövess itt a www.lelkedrajta.blog.hu oldalon és a FB-n. Ha pedig segíthetlek valamiben, keress meg bizalommal.