2023. már 20.

Könyvajánló - Valérie Perrin: Másodvirágzás

írta: Villám Orsi
Könyvajánló - Valérie Perrin: Másodvirágzás

MásodvirágzásRég szippantott be könyv ilyen mélyen. A leírás alapján arra gondoltam, biztosan arról fog szólni a könyv, hogyan lehet újrakezdeni, hogyan lehet újra szeretni, amikor egy házasság megfeneklik, csalódunk. De ennél ez a könyv sokkal többet mutatott és adott nekem.

Szeretem az olyan könyveket, ahol nem mindig egy időben haladunk, hanem váltakozik az elbeszélő és az idősík is. A borítószöveg úgy fogalmaz, kaleidoszkópszerűen bontakoznak ki az események. És valóban. Többször eszembe is jutott a Kaleidoszkóp c. sorozat, hogy igazából többféle sorrendben is olvashattam volna az egyes részeket, mert a végére áll össze egy teljes kép. Sőt, folyamatosan meglepett minden történés, rengeteg dologra nem számítottam.

A másik, ami miatt igazán szerettem ezt a könyvet, hogy nem kizárólag a főszereplő szempontját olvashattam benne, hanem folyamatosan bontakozott ki az ő férjének a jelleme, érzései, gondolatai. Valamint velük párhuzamosan egy másik férfi és nő szerelméről, kapcsolódásáról is egyre többet tudunk meg a nő naplóján keresztül. A könyv végére pedig összeállni látszanak a kirakós darabjai.

Régen volt olyan könyv a kezemben, ahol a szereplők egyikét sem tudtam végig szeretni vagy gyűlölni, hanem mint az életben, a könyvben is vegyes érzéseket éltem meg minden karakterrel kapcsolatban.

Mindemellett pedig maga a történet is nagyon izgalmas. Benne van az árvaság, a halál, az újrakezdés, szexualitás, érzelmi megküzdés, gyász. Izgalmas és letehetetlen olvasmány volt végig. Azt gondolom, ez a könyv akkor hat ránk igazán mélyen, ha már megéltünk szerelmi csalódást, amikor gyászoltunk már, vesztettünk el valakit, valamit. Elsősorban ekkor ajánlom, véleményem szerint ebben az esetben van a legtöbb mondanivalója.

 

Szólj hozzá

gyász könyvajánló megküzdés újrakezdés másodvirágzás