6-7 éves lehetettem, amikor az egyik áruházban, nem messze a szüleim büféjétől, megengedték a szüliem, hogy egy 20 forintost bedobjak abba a plüsállathalászó gépbe, amibe mindig úgy betuszkolták az állatokat, hogy igazából jobban járunk, ha egyenesen megvesszük az állványról a nekünk tetsző nagyszemű, csillogó kis figurákat. De nem, olcsó nyereménnyel kecsegtetett a dolog, úgyhogy nagy valószínűséggel kihisztiztem, hogy "gépezhessek". Csodával határos módon sikerült kihúznom egy ritka ronda oroszlánt. Dagadtam a büszkeségtől. És úgy emlékszem, jöttek oda többen örömködni, és hogy próbáljam újra. Lehet, csak megszépültek az emlékek, de szerintem még egyszer sikerült. Addigra még többen adták a huszasokat, majd aztán a tizedik melléfogás után szétszéledt a "rajongótábor". Szerencsére nem lettem függő, de ez az emlék erősen beégett, s valahányszor elmegyek egy plüssöket tartalmazó gép mellett, felmerül, hogy megint dobjak bele. 

Alapvetően a játék célja a szórakozás, a felgyülemlett feszültség levezetése, gyerekként különböző minták begyakorlása. A szerencsejáték azonban, habár valamilyen formában játék, többnyire nem szórakozásból űzött tevékenység, hanem nagy nyeremény reményében teszünk kockára bizonyos összegeket. Számomra megdöbbentő volt olvasni, hogy a szenvedélybetegségek közül ez érinti az egyik legnagyobb arányban a lakosságot: hazánkban a felnőtteknek mintegy 1-3%-át, de gyakran már a serdülőket is (!!!), őket főleg a játékgépezés köti le. Sőt, egyes mérések szerint gyakoribbak tizenévesek között a szerencsejátékkal kapcsolatos problémák és a kóros játékszenvedély, mint a felnőtt lakosság körében. Talán mert gyerekfejjel még kevésbé tudunk különbséget tenni játék és játékszenvedély között. Ez a függőség jobban elterjedt a férfiak körében, mintegy ötször többen érintettek, mint nők. 

Kóros játékszenvedélyről akkor beszélünk, amikor folyamatos ingerkereső, ingerhalmozó magatartás jelentkezik, a kockázatokat pedig folyamatosan tévesen ítéli meg a személy, főként alulértékeli azokat, s így egy lefelé tartó spirálba kerül. Folyamatosan hisznek abban, hogy a következő fordulóban már nyerniük kell, már eleget vesztettek, de a játékgépek nem így vannak beállítva. Hol találunk logikát egy félkarú rablóban? Igen, a pókert lehet sportszerűen is űzni, de valószínűleg kevesebben szerepelnek ezzel versenyszerűen a tévében, mint amennyien a kártyaasztaloknál ülnek és többségében vesztenek.

Érdekes volt arról olvasnom, hogy léteznek különböző tesztek a szerencsejátékok addiktív potenciáljának mérésére, azaz arra, nagy valószínűséggel mennyire képes függőséget kialakítani a játék. Tíz dimenzió mentén nézik a függőség kialakulásának kockázatát egy eszközzel (ASTERIG), amelyről olvastam (több standadizált mérőeszköz is van). "Ezen mérőeszközök segítségével objektíven mérhető, hogy adott, új fejlesztésű termék jelent-e kockázatot a társadalom sebezhető csoportjai számára, és amennyiben igen, akkor milyen mértékben. Rávilágít a problémás területekre, ahol csökkenteni kell a lehetséges kockázatokat ahhoz, hogy a termék piaci bevezetése a társadalmi felelősségvállalás szempontjából elfogadható legyen." (Tessényi, W.Peren)

Ez igazán szerencsés, hogy mérni lehet ezt a kockázatot. De ki mondja meg, hogy egy lottó vagy egy kocsmai flipper már a veszélyes kategóriába tartozik-e? Ha rákeresünk a játékszenvedélyre a neten, az elsők között dob fel a kereső olyan híreket, hogy valaki négy ingatlan árát lottózta el hét év alatt, s emiatt felgyújtotta a lottózót. Vagy az ismert emberek között körülnézve is elég gyorsan bukkanhatunk olyan információra, hogy valaki napi négy órát töltött internetes tankos játékkal, mely majdnem váláshoz vezetett.

Az egy jól sejthető kimenetele a kóros játékszenvedélynek, hogy anyagilag borzalmas helyzetbe kerülnek ezek az emberek a folyamatos veszteségtől. Sokszor alkoholizmussal és drogfüggőséggel is együtt jár ez a betegség - részben, mert a szerhasználat segít a veszteség feldolgozásában; részben pedig a szerencsejátékkal próbálnak pénzt keríteni a szerekre. De még valami igazán fontos: "A játékszenvedély progresszív betegség, melynek előrehaladásával sokan befelé fordulóvá válnak, és leépítik baráti, ismerősi és családi kapcsolataikat. Legtöbbjük közönyt és nemtörődömséget mutat a mindennapi élet dolgaival kapcsolatban. Ha egy bizonyos időre abba is hagyja a játékos a szerencsejátékot, könnyen visszaeshet konfliktusok és stresszel teli életkörülmények között." (Bereczki)

A kóros játékszenvedély hátterében genetikai és biológiai tényezők is szerepet játszanak. Ha a családban van kóros játékszenvedélyben szenvedő közeli hozzátartozó, akkor valószínűbb a betegség kialakulása. Különböző kutatások mutattak rá, hogy a központi idegrendszerben tapasztalhatók eltérések. Nos, ez még inkább megnehezíti, hogy valaki egyedül tudjon megbirkózni a játékszenvedéllyel, s kiszállni a lefelétartó spirálból.

A kóros játékszenvedély nagyon sokban hasonlít az alkoholizmusra és a drogfüggőségre, így kezelésében is hasonló lépések lehetnek eredményesek:

• pszichoterápia
• gyógyszeres kezelés
• önsegítő csoportok

Ezek a módok egymást támogatva tudnak igazán eredményesek lenni. Egy gyógyszeres kezeléssel például csak feltartóztatni lehet a betegséget, de végső megoldás nem érhető el kizárólag ezzel. Kérjetek segítséget, amikor még nem épült le minden szociális, támogató kapcsolatotok!

Kövessetek itt a www.lelkedrajta.blog.hu oldalon, ha szeretnétek hetente kétszer hasonló tartalmakat olvasni.

Források:

• Bereczki Sándor - A játékszenvedély
• Tessényi, W.Peren - Asterig. A szerencsejáték-termékek függőségi kockázatainak egy lehetséges mérése és empirikus vizsgálata a Magyarországon kínált szerencsejátékokra
• Galán Anita - Játék vagy függőség? A játékszenvedély veszélyeztette ifjúság
• Demetrovics Zs. (2008). Szerencsejáték és kóros szerencsejáték Magyarországon. Psychiatria Hungarica. 2008/23. 336-348.