2021. feb 03.

Heti 1 óra énidő (a pszichológusnál)

írta: Villám Orsi
Heti 1 óra énidő (a pszichológusnál)

A probléma spiráljában

Többször találkozom azzal a helyzettel, hogy elborítják az embert a problémák és a mindennapi tennivalók. Amikor annyira magunk alatt vagyunk, vagyis inkább annyira elborítva a feladatokkal, hogy luxusnak tetszik magunkkal foglalkozni. Az meg, hogy néhány órát magunkra szánjunk, esetleg még hajat is mossunk (ne csak a gyereknek), elképzelhetetlen gaztettnek látszik. De van olyan is, hogy valójában tudjuk, mennyit segítene, ha kicsit odafigyelnénk magunkra, de mindegy is, úgyis online térben dolgozunk legtöbbet, vagy úgyse figyelnek erre a másik oldalon, meg amúgy sincs értelme az egésznek.

Azt hiszem, ezt a gondolatmenetet most itt állítom meg!mirror.jpg

Nézz a tükörbe! Mit szeretnél látni? Azt az embert látod, akit szeretnél? Azt az embert tudod mutatni a gyerekeidnek és a párodnak, akit szeretnél? Nos? Azért írtam ezeket a kérdéseket és sorokat, mert több olyan emberrel is dolgoztam már együtt, akiknek egyszer csak kicsúszott a lába alól a talaj, s össze akarták szedni magukat. Itt az alkalom máris eloszlatni a tévhitet, hogy pszichológushoz az jár, aki beteg. NEM! Az jár, akinek elege lett abból, hogy egy totál káosz az élete és rendbe akarja szedni, elszántan tenni akar érte.

Ép testben ép lélek

Van ez az "Ép testben ép lélek." mondás. Nekem ez sokszor sugallja azt, hogy a külső dolgok árulkodnak a belső dolgokról. Vagyis a környezetem és én magam is külsőleg azt az információt sugárzom, ami legbelül történik. Így persze fordítva is igaz, hogy ha a belső dolgokat elkezdem rendbevágni, akkor kívülről is látszódni fog a változás. Mi több, ha kívül kezdek rendet tenni, belülről is igényem lesz erre és tenni fogok a káosz ellen.

Mindezzel leginkább arra akartam kilyukadni, hogy lehet, most luxusnak tetszik heti 1x elmenni a pszichológushoz, hogy belül rendet tegyél, de érdemes megnézni az érem másik oldalát is, hogy ezáltal kívülről is rendeződnek a dolgok. Vagy luxusnak tetszik a vacsoráztatás, altatás, takarítás, stb. mellett mondjuk 1 órát egy hobbira szánni hetente, mert ki lehetne vasalni addig vagy nem is tudom, milyen egyéb hasznos tevékenységgel lehetne foglalkozni. De ha ezt az 1 órát saját magadra szánod, saját magaddal töltöd, képes annyi energiát adni, hogy egyre inkább azt az embert fogod látni a tükörben, akit szeretnél, hogy a környezeted is lásson benned.

Szóval heti 1 óra?

gombolyag.pngHeti 1 óra alatt milyen csoda tud történni a pszichológusnál? Például az, hogy van időd és tered gondolkodni: saját magadon és nem másokon. Rendbe tudod tenni a gondolataidat, az érzéseidet. Tisztába tudsz jönni azzal, mit szeretnél. Rájössz, amit szeretnél, ahhoz mi kellene és hogyan tudod megvalósítani. Nagyon sokatmondóak azok a fotók, amikor a kliens fejéhez rajzolnak egy gubancos fonalat, a pszichológus meg tekeri, s szépen gombolyaggá áll össze az egész. Annyival egészíteném ki, hogy valójában a végén te leszel, aki ezt a gombolyagot megformálod, mert a saját kezedbe veszed az egészet.

De hogyan történik ez az egész? Az egyik kliensem fogalmazott úgy, hogy nem tudja, milyen hókuszpókusz történik itt, de neki ez tetszik. Majd azzal folytatta, hogy szerinte boszorkány vagyok, de a jobbik fajtából. Akár ez is lehet, nekem tetszik a gondolat. Elő is veszem a seprűmet. Sepregetek vele egy kicsit kint is és bent is, rendet vágok.

A tettek mezejére lépni

És Te? Te mikor kezdesz el sepregetni? Ha megérett benned az elhatározás, keress bizalommal. Ha pedig még hezitálsz, gyere, kövess itt a blogon és a FB-n, ahol találhatsz még hasznos dolgokat.

Szólj hozzá

pszichológus rend pszichológia káosz énidő