2022. dec 01.

Apró kis örömök a válságos időszakban

írta: Villám Orsi
Apró kis örömök a válságos időszakban

A napokban az egyik hírportálon olvastam egy nagyon érdekes cikket. Kőváry Zoltán pszichológussal beszélgettek arról, hogy ezt a mostani időszakot miért érezzük hatványozottan nehéznek és miért vagyunk annyira lehangoltak, sokkal inkább, mint a 2008-as válság kirobbanásakor és a COVID-járvány kezdetekor. A cikk végén Kőváry Zoltán elmondja, hogy ahogy csökkennek a kikapcsolódás lehetőségei, úgy csökkennek a belső tartalékaink is. És számomra nagyon hasznos gondolatot mondott ki, miszerint ebben a helyzetben újra meg kell találnunk az autonómiánkat, az én-hatékonyságunkat, valamint azokat az apró örömet hozó dolgokat, amelyekből töltődni tudunk. És ebben a blogban erre szeretnék reagálni. Mert nincsen egy biztos irányvonal, amit be lehetne tartani, hanem ötletek vannak, s kinek-kinek meg kell találnia a számára legjobbat. Néhány ötletet szeretnék itt megosztani, illetve egy korábbi blogbejegyzést is érdemes ide kattintva felkeresni.

Kapcsolatok

relation4.pngA szorongás oldásában a kapcsolatoknak hihetetlen nagy szerepe van. Itt azokra a kapcsolatokra gondolok természetesen, amelyek nap mint nap jó érzéssel töltenek el. Személy szerint azt látom, hogy az online térben való videós kapcsolódás is rengeteget adhat, bár számomra kimarad belőle néhány jó dolog, amelyekre személyesen van lehetőség: egy ölelés, egy érintés, a másik illata - igen, barátoknál is.

Kutatások is kimutatták, s a járványhelyzet kirobbanásakor is sokan felhívták arra a figyelmet, hogy ahhoz, hogy csökkenjen a szorongás és ne golyózzunk be, kellenek a napi kihívások, a mindennapi szórakozás, kikapcsolódás és az emberi kapcsolatok.

Egy tartalmas beszélgetés, a másik közelsége, jó hangulata, kedvessége mind idetartozik. Én személy szerint minden percet értékesnek tartok, amit a családommal és a barátokkal tölthetek. De ugyanígy értékes nekem a helyi közösségben szervezett Anyaest. Vagy, ha nem is tudok elmenni, de tudom, hogy minden hónapban van könyvklub a városban, ahol beszélgetnek az emberek, kapcsolódnak egymáshoz. 

Célok és sikerek

stairs.pngEngem elégedettséggel tölt el, amikor egy kitűzött célt el tudok érni. Hatékonynak érzem magam, s bennem van, hogy én szerettem volna ezt a valamit, tettem érte és lám, sikerült elérni. Éppen emiatt kifejezetten figyelek rá, hogy ún SMART-célokat rendszeresen tűzzek ki magamnak.

  • S - specific, azaz konkrétan megfogalmazott, nem általános
  • M - measurable, azaz mérhető, amennyire lehet, objektíven meghatározható, hogy elértem-e vagy sem
  • A - achievabel, azaz elérhető: jelentsen kihívást, kelljen érte dolgozni, de ne zsigereljem ki magam
  • R - realistic, azaz kapcsolódik az előző ponthoz, reálisan felmérhető, elérhető, továbbá fontos, valóban ennek az elérése adja számomra a többletet
  • T - time bound, vagyis határidőhöz kötött, így nem a levegőben lóg

Amikor így tűzöm ki a saját céljaimat, akkor saját magam fel tudom mérni, hogy elértem-e, sikerrel jártam-e. Nem várom kívülről a megerősítő visszajelzéseket, hanem fel tudom mérni. Amikor valakin rajta van a "kényszer", hogy megfeleljen, 100% felett teljesítsen, mert csupán az az értékes (én is tudom, milyen (volt) ez), akkor az efféle célállítás különösen jelentős, főleg, hogy reálisan elérhető legyen a megadott keretekben. Továbbá az is, hogy ha elértük, legalább egy pillanatra megálljunk és elismerjük magunknak. Ha nem akarsz, nem kell örömtáncot járni, de ismerd el magadnak, ha helyt álltál és elértél valamit.

A sikernaplóban lehet magunknak vezetni is ezeket a dolgokat, amiket már el tudtunk érni. S egy nehezebb napon tudunk ebből is töltődni. Egy ilyen napló aprónak tűnő dolgokat is tartalmazhat: egy biciklivel nekem kihívást jelentő táv megtétele; nagyobb séta egy sérülés után; nem vásároltam a black friday során, stb. A pozitív érzések elérése kapcsán kimutatták, hogy a mennyiségnek, számosságnak sokkal nagyobb szerepe van, mint az érzelem intenzitásának. Sok kis örömforrás többre megy, mint egy nagy.

Apró, jó érzést hozó dolgok

friends.pngMagamnak és a hozzám fordulóknak is gyakran felteszem a kérdést, hogy mitől elégedettek nap mint nap, mi okoz örömet nekik, mitől mosolyognak. Ahogy írtam fentebb, ezt magamnak is rendszeresen felteszem és végiggondolom, hogy ezek mennyire vannak jelen a napjaimban. Felsorolok néhány dolgot, hogy lásd, tényleg apróságokról van szó:

  • egy finom, ízesített kávé (lehetőleg itthon, nyugiban)
  • könyv olvasása, akár csak pár oldal
  • beszélgetés a férjemmel
  • beszélgetés a tágabb családommal
  • beszélgetés a barátaimmal
  • kirándulás, főleg a hegyekben
  • séta a környéken
  • hóember építése
  • szemétszedés után ránézni a megtisztított területre
  • gyertya gyújtása
  • társasozás a gyerkőccel
  • amikor megtalálom a módszert, hogy a gyerkőc végre kapjon levegőt, mert eldugult az orra
  • amikor egy kliens elkezdi magát jobban érezni és látom, hogy mosolyog
  • amikor béna vagyok valamiben (pl. kézműveskedés), de akkor is megpróbálom és valami egészen jó kerekedik ki belőle
  • egy jó főzés, egy finom íz

Próbáld megválaszolni, számodra mik ezek az apró napi dolgok. Segíthet, ha végiggondolod az utóbbi napjaidat, hogy volt-e ezekben, ami jó érzéssel töltött el, amit érdemes észrevenni. Nem az a cél, hogy a problémákat a szőnyeg alá söpörjük, sőt, erre véletlenül sem kívánok senkit sem buzdítani. Sokkal inkább azt tartom fontosnak, hogy mindkét oldalt észrevegyük. Amikor pedig kívülről sok negatív hatás, krízis ér minket, akkor a pozitív oldalnak kell egy kicsit besegíteni, hogy fel lehessen tölteni az érzelmi tankokat és továbbmenni.

-------------

Hasonló tartalmakért kövess itt a www.lelkedrajta.blog.hu oldalon és a FB-n. Amennyiben pedig van kedved megosztani, Neked mi hoz örömet a mindennapokba, kommentelj.

 

Szólj hozzá

siker öröm válság pszichológia kapcsolatok