Túllépni a helikopter szülőségen
Egy évvel ezelőtt írtam éppen a helikopter szülőségről, s gyakorlatilag annak a fontosságáról, hogy mennyire vagyunk képesek elengedni a gyereket (fiatalt), hogy az életkorának megfelelően önálló tudjon lenni. És éppen tegnap ismét felfigyeltem egy eseményre az életünkben ezzel kapcsolatban, pedig azt hittem, már sikerült annyi kihívást adni a kislányunknak, amennyi az ő életkorának megfelel. Úgyhogy a kérdőjelek és magam miatt ismét kicsit elővettem ezt a témát.
Helikopter, túlaggódó szülők
Helikopter szülőségről akkor beszélünk, amikor a szülő túlzottan irányítani, óvni, ellenőrizni akar vagy épp túlságosan tökéletesre szeretné formálni a gyermekét. És ennek kapcsán kaptam anyukámtól egy jelzést. Ugyanis úszni járunk a gyerkőccel, s lassan mehetne egyedül a medencébe. Mi óvjuk, féltjük, ódzkodunk. És anyukám adott nekünk egy visszajelzést, hogy talán túlságosan féltjük. Anyuról érdemes tudni, hogy aggódó, féltő típus, tehát ha ő ilyet mond nekem, akkor azért tényleg érdemes elgondolkodnom. Még ízlelgetem a dolgot, nagyon friss az "élmény".
Visszajelzések befogadása
Hála az égnek, hogy kapok erről visszajelzést. És próbálom befogadni. Merthogy nagyon nehéz azt saját magunknak látni, belátni, hogy túlaggódó szülők vagyunk. Mi csak szeretjük és féltjük a gyereket. Nehéz azt belátni, hogy a mászókán mi toljuk túl vagy mások képtelenek figyelni a gyerekükre. Mehet egyedül buszon a gyerek vagy tartani kell a "baltástól". Más és más a mérce.
Mert lehet, hogy a faluban el tud sétálni a gyerek az iskolába. De egy nagyobb forgalmú úton inkább csak az idősebb gyereket engedjük egyedül. Sok szülő mesél arról, hogy ő "kulcsos gyerek" volt, hazamehetett már az oviból is. De nem ugyanazok a körülményeink, mint gyerekként. Csak azért, mert az én szüleim megengedték, hogy egyedül menjek haza, nem biztos, hogy ez a jó megoldás a mi gyerekünknél is. De a kortársak körében érdemes azért körülnézni, melyik gyereknek mit engednek, melyik gyerek mire képes. Érdemes meghallani az óvodában / iskolában a nevelők véleményét, hiszen rengeteg hasonló korú gyerekkel foglalkoznak nap mint nap.
Visszatérve a saját tapasztalásomra: anyukám kezei között forog néhány unoka, hasonló korú is, mint a mi gyermekünk. Ráadásul rengeteget fejlődött úszásban, mikor a teljes siserehad együtt nyaralt. Úgyhogy most tényleg az információ befogadásán vagyok. No meg azon, hogy akkor hogyan tovább?
Ha eddig túlaggódó voltam és ezt most felismertem, mégis hogyan csináljam másként?
Mi most a következőket fogjuk tenni:
- Bevonjuk a gyerkőcöt a döntésbe, illetve beszélgetünk vele arról, mi lenne a következő lépés. Ez a lépés új, kihívásokkal teli, de igyekszünk megmutatni belőle a jót.
- Követjük olyan szakemberek tanácsát, akik az adott téren sok gyermek lépéseit látták már. Ez jelen esetben az úszásoktató, akire hallgatni fogunk. De hallgattunk már tornáztatás kapcsán, orvosi probléma kapcsán is olyan szakemberekre, akik értik, amit csinálnak és szeretettel jeleznek vissza, hogyan lépjünk előre.
- Nézzük a kortársakat és a kortársak szüleit, hogy mit lehet még ellesni. És beszélgetünk is a szülőtársakkal. Ez nem egy kikérdezés, sokkal inkább arra akarunk rájönni, hogyan csináljunk valamit másként - amiről már tudjuk, hogy máshogy szeretnénk csinálni.
- És az aggodalmainkról biztosan beszélgetni fogunk egymással. Hogy a félelem meddig szól a gyerkőcről és a neki felállított kihívásokról és mikor szól már rólunk, valójában.
---------------------------------
Hasonló tartalmakért kövess itt a www.lelkedrajta.blog.hu oldalon és a FB-n. Ha pedig segíthetlek saját utad megtalálásában, keress meg bizalommal.
-------------------------------
Korábbi cikkek a témában:
