Az elmúlt hétvégén volt lehetőségünk elmenni a Veszprémi Börtönbe egy Családi Nap keretében, s maximális tiszteletem minden ott dolgozónak. Eddig inkább csak sejtésem volt arról, mekkora lelki teher lehet a munkájuk, de most még inkább ez volt a benyomásom. Ebben a blogban azt szeretném megosztani, amit én tapasztaltam ottjártamkor - a leírásban nem tudok teljességre törekedni, sokkal inkább az elhangzottak alapján osztom meg a tapasztalataimat. Ez úton is köszönöm a lehetőséget, hogy ott járhattunk.

A BV-sekről sokkal kevesebbet hallok, mint más egyenruhás szervekről. Abból a szempontból is, hogy mekkora terhelés éri őket. Úgy tapasztaltam, nem is a fizikai megterhelés a legnehezebb (bár a 12 órás műszakokban nem keveset talpalnak a körletesek, mikor ellenőrzésre mennek), hanem sokkal inkább a lelki oldal.

• A rabok élettörténetükkel, kéréseikkel hozzájuk fordulnak.
• Sok rab próbálja meggyőzni őket ártatlanságukról, s nekik teljes mértékben ítélkezésmentesen kell ott lenniük, s arra koncentrálni, hogy az előírt ideig mindenkit bent tartsanak. Gyakorlatilag zárt fülekkel kell lenniük minden olyan információval kapcsolatban, amit ők hallanak.
• Nem tudják úgy kibeszélni otthon magukból a munkahelyükön történteket, mint bármely más munkavállaló.
• Nem ritka, hogy halállal is találkozzanak.
• El nem tudom képzelni, hogy egyes helyzetekben, mikor a nyitott börtöni területekre mennek, hogyan nem félnek.
• Számuk elenyésző a fogvatartottakhoz képest és így kell szolgálatot teljesíteniük.
• Rettentő nagy zajban, zsongásban kell végezniük munkájukat.

Talán pont ebből is fakad, hogy én azt tapasztaltam, ez a közösség összezár, az emberek számíthatnak egymásra. Ahogy a szabadnapos kollégákat üdvözölték a bent lévők, ahogy minden előírást igyekeznek tartani, amilyen büszkeséggel mesélnek a munkájukról - arról, amit elmondhatnak-, számomra egy összetartó közösségről árulkodik.

Munkájukat abból a szempontból hasonlónak éreztem a pszichológus munkájához, hogy

• Nem igazán beszélnek/beszélhetnek arról, ami éri őket.
• Rengeteg emberi problémával találkoznak.
• Ítélkezésmentesen igyekeznek helyt állni, nem tisztjük, hogy igazságot tegyenek.
• Olyat hallanak (és látnak), amiről mi átlagemberek csak olvasunk az újságban.

Én úgy éreztem, hihetetlen lelki és szellemi terhelésnek vannak kitéve. Azonban ezen nehezített munkakörülmények között is azt tapasztaltam, hogy szeretnek ott dolgozni, büszkék a munkájukra, szeretnék megmutatni munkahelyüket a családjuknak és jó munkakapcsolatok alakulnak ki közöttük. Az őket érő stresszt, úgy láttam, a következőkkel kezelik:

• Hihetetlen mennyiségű humorral. Nem mások kárára, hanem a saját örömükre.
• Ismerik egymást a kollégák, együttműködnek, jó a viszony.
• Helyüket eléggé stabilnak érezhetik.
• Egymás között tudnak beszélni.
• Munkájukat pszichológus is támogatja. Sajnos bővebb információval arról nem rendelkezem, hogy a szűréseken túl mennyi kapacitása marad a pszichológusnak, hogy a lelki jólléttel is tudjon foglalkozni, de elmondásuk alapján a lehetőség adott.

Gondoljunk bele, hogy a legtöbb ember a munkájáról, arról, hogy mi zaklatja fel, mivel kell megküzdenie, milyen emberekkel dolgozik együtt, bármennyit mesélhet. Mi pszichológusok is tudunk segítségért fordulni szupervízióban más pszichológusokhoz. Ezek a BV-s kollégák viszont nem biztos, hogy ugyanezt a segítséget igénybe tudják venni, mégis úgy tűnt, a stresszel igazán jól megküzdenek. Én ezt ottjártamkor a jó kollegiális viszonynak és a humornak tulajdonítottam. Minden tiszteletem az ott dolgozóké. Abból a szempontból is, hogy megtalálják módszereiket a stresszel való megküzdésre.

--------------------------

Jelen blogcikket a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságának Kommunikációs Főosztálya hagyta jóvá.