Nem olyan régen beszélgettünk a családban arról, hogy ért minket egy igazságtalanság, aminek kapcsán egyet nem értés alakult ki egy intézménnyel. Férjemmel mi arra jutottunk, hogy kiállunk magunkért, azért, amit igaznak hiszünk. A családban pedig kaptunk olyan véleményt is, hogy próbáljuk meg elfogadni a helyzetet, mert nem tehetünk mást. Ennek kapcsán jutott eszembe egy érdekes téma: a tanult tehetetlenség és ennek a mintának a továbbörökítése.

A tanult tehetetlenség egyfajta alkalmazkodás, megtanuljuk, mire hathatunk és mire nem, azonban ez a tudás sokszor megalapozatlan. Nem tekintjük örökölt tulajdonságnak, ugyanakkor generációkon átívelő hatása minden bizonnyal van, hiszen aki ebben nő fel, gyermekeit is nagyobb valószínűséggel neveli ennek szellemében. Például amikor meg sem próbálok futni, mert "tudom", hogy nekem az úgysem megy, hiszen a családomban is mindig úgy tudtuk, nem igazán vagyunk jók a különböző sportágakban. Vagy amikor fizetésemelést szeretnék kérni a munkahelyen, de előre eldöntöm, hogy biztosan nem fogok kapni, nem is tehetnék semmit azért, hogy kapjak, inkább dolgozom tovább, ahogy eddig, hiszen ez sokaknak bevált már a környezetemben - legalább is meg vagyok erről győződve.

Amikor tenni akarunk a tanult tehetetlenségünk ellen, akkor gyakori, hogy szembetalálkozunk a környezetünk "rosszallásával", mert a változásunkkal nem tudnak mit kezdeni. Autoriter vezetők, mikor változtatni szeretnének, s igyekeznek demokratikusabban támogatni csapatukat, gyakori jelenség, hogy a csapat visszatolja a vezetőt a jól megszokott autoriter működésbe, mert az legalább kiszámíthatóan rossz. Minden változtatással kibillentünk valamit az egyensúlyi állapotból.

Azt gondolom magamról, hogy sokáig, bizonyos területeken pedig a mai napig, él bennem a tanult tehetetlenség. Viszonylag hoszú tanulás, próbálkozás volt szükséges ahhoz, hogy az életnek több területén ezen felülkerekedjek.

1. Az első lépés ehhez, hogy felismerjem, egy adott helyzetben tanult tehetetlenség alapján cselekszem, vagyis inkább nem cselekszem. Tudatosításra van szükség.
   Például ez az intézménnyel kapcsolatos konfliktus, amit írtam is, erre is az első reakcióm az volt, hogy nem tehetek semmit, ki vagyok szolgáltatva a helyzetben másoknak, hiába tudom és érzem, hogy igazam van. 
2. A következő lépés, hogy megpróbálom elemezni, honnan jönnek ezek az érzések, hogy nem tehetek semmit, s milyen valóságalapja van ennek az egész helyzetnek. 
   Mintha egy vitát kezdenénk el folytatni magunkkal, s próbálnánk megnézni, hogy mi igaz és mi hamis a gondolatainkból. Azért ehhez jó adag türelem is kell és persze tudatosság.
   Ezzel az elemzéssel megpróbálunk felülkerekedni olyan gondolatokon, mint "mindig ez van, most sem lesz másként", "velem mindig ilyen dolgok történnek". Ez túlságosan általánosító szemlélet, ami nem minden helyzetben van előnyünkre.
   Érdemes ehhez hasonló kérdésekkel bombázni magunkat: Honnan tudom, hogy nekem nem menne ez a valami (mondjuk a futás)? Milyen bizonyítékom van rá? Megérzés? Érdemes felismerni a minket gátló belső hangokat.
   Az intézményes példánál így érkezett a felismerés (cifra szavak kíséretében), hogy ácsi, nem mi ülünk fordítva a lovon, s persze, hogy szólhatunk, ha valami nem tetszik és igazságtalannak tartjuk.
3. Ezek tudatos, racionális lépések, amelyekkel a korábbi meggyőződéseinken próbálunk úrrá lenni. Általában apró lépésekben lehet haladni, begyűjteni az apró pozitívumokat.
   Például én elhittem magamról, hogy képtelen vagyok FB postokat írni. És megkérdőjeleztem, hogy miért gondolom ezt. Valójában volt egy korábbi rossz tapasztalatom, amikor kényszerből csináltam, nem magamért dolgoztam, energiát sem fektettem értelmes írásokba, s nem is hittem abban, hogy mindez bárkit is érdekelne. Aztán elkedztem olyan tartalmakat megosztani, amelyek szerintem érdekesek és értékesek a pszichológia területén, s úgy örültem egy-egy like-nak, mint majom a farkának. Most már érdeklődéssel figyelem, mennyien olvastok el egy-egy blogot.

Így a következő lépés az életemben, hogy habár azt tanultam, a konfliktusokat kerüljem el, hivatalos intézményekkel szemben előremutató a meghunyászkodó magatartás, most meg kell próbálnom kiállni magamért. Azért, hogy a gyerkőcnek már ezt adhassuk tovább, egyre kevesebb területen éljen a tanult tehetelenséggel.

Hasonló tartalmakért kövess itt a www.lelkedrajta.blog.hu oldalon és a FB-n. Ha pedig segíthetlek valamiben, keress meg bizalommal. Amennyiben pedig tovább mélyednél a témában, ajánlom figyelmedbe Kenyeres András Győztes gondolkodás c. könyvét.