2022. okt 21.

A szülői nevelés valahol az önismeretünk mélyítésével kezdődik

írta: Villám Orsi
A szülői nevelés valahol az önismeretünk mélyítésével kezdődik

A saját önismeretem fejlesztése tudatosságot hozott az életembe, amit összességében pozitívnak érzek. Amiatt fogalmazok így, mert ebben a fejlődésben a pozitív és negatív tulajdonságaim és viselkedésem felismerése is beletartozik. Az önismeret nem egy stabil állapot, amit egyszer elérek és köszönöm szépen, akkor én már innentől tökéletesen ismerem magam. Mert kerülök újabb és újabb helyzetekbe, ahol még nem tudom, hogyan is fogok viselkedni. Például az elmúlt hétvégén uszodában voltunk a gyerkőccel, és azt vettem észre (majd természetesen erre figyelmeztettek is), hogy állandóan mutogatok, mit csinál jól a medencében és mit nem a kimondott szabályok szerint. Azóta látom kívülről ezt a helyzetet és 'tejóég'. Ezzel mégis milyen mintát adok át a gyereknek? Miért kéne mindent egyből tökéletesen tudnia? És miért piszkálom végig az apját? Jesszus! Mire fel ez a kontrollálni vágyás ebben a helyzetben? Ehhez hasonló kérdések pörögnek a fejemben. De egyedül nehéz (mély) önismeretre szert tenni. Egyrészt, nem is mindent veszünk észre, másrészt egy külső szemlélő új szempontokat tud behozni.

Az a célom ebben a blogbejegyzésben, hogy bemutassak egy lehetséges utat az önismeret fejlesztésére, hogy megértsük, miért viselkedünk például szülőként túlkontrolláló módon. Itt szeretném hangsúlyozni, hogy más utak is lehetségesek, ötletként tekints a következőkre, elindulásként, s mindent bátran kritikusan szemlélj.

10+ tulajdonság

onismeret.pngÉrdemes időt szánnunk arra, hogy végiggondoljuk, milyen szerepeket töltünk be az életünkben. Például szülő, dolgozó nő/férfi, házastárs/pár/szingli, stb. Nézz rá, milyen vagy ezekben a szerepekben. Fogalmazd meg és írj le magadnak legalább 10 mondatot, hogy '... vagyok'. Tapasztalhatod, hogy az első dolgok könnyen jönnek, ezeket bátran elmondod pl. egy újonnan megismert szülőtársnak. Azonban ahogy haladsz előre, egyre többet kell gondolkodnod, milyen is vagy valójában.

Az a javaslatom, hogy jó és negatív tulajdonságaidba egyaránt gondolj bele. Sosem csak az egyik oldal van meg bennünk. Viszont ahhoz, hogy fejlődni tudj, legalább magadnak írd le mindegyik oldalt őszintén. Nem cél a rózsaszín buborék, a hamis látszat.

Néhány példa: 

  • Jó szakács vagyok. Szeretem jóllakatni a családomat.
  • Béna vagyok a parkolásban.
  • Jó játszópajtása vagyok a gyerkőcünknek.
  • Empatikus vagyok.
  • Időnként túltervezem a dolgokat.

Az első lépcsővel megvagyunk, az önmagunkról alkotott kép kezd alakot ölteni. Az önmagunkról alkotott kép mindazokat a tartalmakat jelzi, amelyeket hajlandó vagyok elfogadni magamról, hogy ez vagyok én. Ez minél inkább hasonlít a realitáshoz, és minél több mindent tartalmaz belőlem, annál egészségesebb vagyok a kapcsolatokban, annál jobban tudok összhangban lenni magammal.

Miből gondolod, hogy ilyen vagy?

Amikor végiggondoltad a tulajdonságokat, próbáld meg megfogalmazni, miért is gondolod így. Keress olyan helyzeteket, ahol megmutatkozik ez a tulajdonságod.

Például empatikus vagyok, mert aki hozzám fordul, szívesen meghallgatom, át tudom érezni azt a helyzetet és érzelmet, amiben ő benne van. Egy másik példa: Jó játszópajtása vagyok a gyerkőcünknek, mert megyünk együtt hintázni, színezni, játékból főzni, labdázni és benne vagyok az esti bohóckodásban, közös táncolásban.

Azért fontos ezt is végiggondolni, hogy hol mutatkoznak meg az összegyűjtött tulajdonságok, mert lehet, hogy szeretnénk valamilyennek látni magunkat (én például jó sofőrnek), de ahogy megnézzük a konkrétumokat (jelen esetben a parkolási tudományomat), vagy megerősítést nyer ez a tulajdonság vagy egy kérdőjelet kap, hogy valóban reálisan látom-e önmagam. Ebben segít a következő pont is.

Engem ismerő mások

talking_friends.pngAhhoz, hogy a realitáshoz minél közelebb álljon ez az énkép és valóban önismeretről beszélhessünk, érdemes végiggondolnod, kik azok az emberek, akik különböző kapcsolataidban jól ismerhetnek. Például a párunk otthon jól ismerhet vagy a kollégánk a munkahelyen, a szakmai közösségben. A következő kérdést ezekhez az emberekhez intézd. Érdemes több embert is megkérdezned, minden szerepedben több véleményt is meghallgatnod. Ez egy hosszabb folyamat, mely sok beszélgetéssel jár együtt.

Milyennek gondolsz engem anyaként/apaként? Szerinted milyen kolléga vagyok, milyen tulajdonságokkal rendelkezem? Itt is ugyanúgy tulajdonságokra, megmutatkozó viselkedésre érdemes rákérdezni. Érdemes itt is feltenni a kérdést, hogy milyen helyzetben, mi miatt gondolod ezt rólam, hol mutatkozik meg ez a viselkedésemben. Például a bevezetőben is írt uszodai kontrollálás egy ilyen visszajelzés eredménye.

Értékelés

Nem állítom, hogy ez a szakasz könnyebb lenne, mint az előző feladatok. De ha már tükörbe néztél és visszajelzéseket is kaptál, akkor, remélem, folytatod ezt az utat.

Vesd össze a kapott információkat. Kezeld bátran kritikával. Gondold végig, amit hallottál, valóban azt látod-e Te is a cselekedeteidben? Ha többen is ugyanazt mondták, amit Te eddig nem láttál, nézz rá részletesebben, akár kérj másoktól is visszajelzést. Mit tartanál meg, hol van egyezés? Van olyan, amin változtatnál? Így lesz egyre részletesebb és reálisabb az önmagadról alkotott kép.

------------------------

Hasonló tartalmakért kövess itt a www.lelkedrajta.blog.hu oldalon és a FB-n. Ha pedig segíthetlek saját utad megtalálásában, keress meg bizalommal.

Szólj hozzá

énkép pszichológia önismeret