Hallgattam egy podcastot Zacher Gáborral, aki itt is megemlítette, hogy ő munkamániás. A munkamániát a függőségek közé sorolta, s őszintén mesélt arról, ez az ő életét miként érintette. Ahogy hallgattam, amiket mesélt az életéről, azon gondolkoztam, ha nincsenek munkamániás emberek, vajon felfedeznek-e egy csomó dolgot az életben, vajon kitalálnak-e ennyi újdonságot, ami most megkönnyíti az életünket? Vajon az elhivatottság és a lelkes, motivált lét hol válik el a munkamániától? Vajon a munkamániás ember szenved-e ettől az állapottól? És a családja, a környezete? Vagy szenved ettől egyáltalán valaki? Most ez egy negatív vagy pozitív dolog? Tud ez ennyire fekete - fehér lenni? Már csak magam miatt is foglalkoztat ez a kérdés, mert gyakran este 10-kor ülök le valamit megcsinálni, amire napközben nem szántam időt.

Ez utóbbi kérdésemet rögtön meg is válaszoltam, mikor keresgéltem, hogy miként definiálják ezt a fajta függőséget: a munka kényszeres megszállottja, nem ismeri a pihenést, mértéktelenül dolgozik. Gyakran együtt jár az elismerés igényével, az anyagi érdekek túlzott előtérben tartásával, s azzal, hogy a kikapcsolódást elfecsérelt időnek érzik ezek a személyek. Volt olyan időszak az életemben, mikor ez egyértelműen jellemző volt rám, de annyi testi tünetem jelentkezett (például fejfájás, látótérkiesés, mozgáskoordinációs probléma, többször estem el, elfelejtettem dolgokat), hogy nem érte meg többet dolgozni, többet keresni, állandóan pihenés nélkül élni. Bennem akkor az a kérdés fogalmazódott meg, hogy mikor fogom az életet élvezni? Illetve, hogy mi a fészkes fenéért csinálom ezt az egészet? Mi a célom ezzel a mértéktelen mennyiségű munkával?

A szakemberek azt mondják, a munkamániások sokszor menekülnek valami elől: a kellemetlen valóságtól, a kapcsolatokat igyekeznek ezzel pótolni, érzelemviláguk elsivárosodott és munkával helyettesítik. És mitől rossz ez? Tulajdonképpen a túlzásba viteltől, hogy nem pihenünk és teljesen egy lapra teszünk fel mindent, a munkára. Mi van akkor, ha megszűnik a munkánk? Mi van akkor, ha megbetegszünk? És mikor gyűjtünk energiát ehhez a nagy teljesítéshez?

Nekem segített, mikor végiggondoltam, miért is dolgozom - amellett, hogy szeretem csinálni, milyen egyéb célom van mindezzel. Konkretizáltam, hogy hova szeretnék eljutni, mi miatt szeretnék pénzt keresni. Amikor láttam, hogy igazából ez valamivel kevesebb munkával is elérhető, azon kezdtem el dolgozni, hogy ne csupán attól tartsam értékes embernek magam, ha erőmön felül teljesítek, dolgozom. És ehhez jött még az, hogy listáztam (egy ideje imádom a listákat), mit is szeretnék megvalósítani az életemben: például Európában hol nem jártam még, eljutni az USÁ-ba, túrázni az Alpokban, olvasni - olvasni - olvasni, hetente elmenni a kislányommal csajos programot csinálni (jelenleg 3 éves, úgyhogy kávézni-sütizni megyünk), társasozni, kártyázni, filmet nézni a férjemmel, beszélgetni a barátaimmal. És ezekre szívesebben szánok időt, fontosabbak a közös élmények.

Én magam végül arra jutottam, hogy a munkamánia a szememben nem egyértelműen negatív vagy pozitív. Ilyen szempontból nekem eltér az olyan függőségektől, mint az alkoholizmus, dohányzás, szerhasználat. Talán attól függ, kinek az oldalát nézem, milyen a környezete az embernek és hogyan viszonyul ehhez ez a környezet. Én magam imádok dolgozni, szeretem, amit csinálok, elhivatottnak is érzem magam, de nem tudnék munkamániás lenni, mert imádom, hogy van szabadidőm és aktívan tervezem is, hogy mivel szeretném azt eltölteni.

Hasonló tartalmakért kövess itt a www.lelkedrajta.blog.hu oldalon és a FB-n. Ha pedig segíthetlek saját utad megtalálásában, keress meg bizalommal.