Hallgattam egy podcastot Zacher Gáborral, aki itt is megemlítette, hogy ő munkamániás. A munkamániát a függőségek közé sorolta, s őszintén mesélt arról, ez az ő életét miként érintette. Ahogy hallgattam, amiket mesélt az életéről, azon gondolkoztam, ha nincsenek munkamániás emberek, vajon felfedeznek-e egy csomó dolgot az életben, vajon kitalálnak-e ennyi újdonságot, ami most megkönnyíti az életünket? Vajon az elhivatottság és a lelkes, motivált lét hol válik el a munkamániától? Vajon a munkamániás ember szenved-e ettől az állapottól? És a családja, a környezete? Vagy szenved ettől egyáltalán valaki? Most ez egy negatív vagy pozitív dolog? Tud ez ennyire fekete - fehér lenni? Már csak magam miatt is foglalkoztat ez a kérdés, ...

Most először olvastam Finy Petrától, de már egyből gondolkozom is azon, hogy melyik könyvével folytassam a közeljövőben. Talán az "Akkor is" cíművel fogom.

A Marlenka c. könyv hátulján olvasható ajánló alapján azt gondoltam, egy olyan nőről fogok olvasni, aki életében többször is nárcisztikus személyekkel élt együtt: az apjával, a barátnőjével és később a férjével. És valóban erről is szólt a könyv, hogy mennyire meg tudunk szűnni önmagunk lenni egy nárcisztikus személy mellett, s mennyire elveszíthetjük a hitet abban, hogy mi rendben vagyunk és küzdjünk saját magunkért. (A témában ajánlom még Orvos-Tóth Noémi könyvét is.)

Emellett viszont több olyan szereplő is volt a könyvben, illetve talán inkább mindenki, aki ...

Mostanában többet foglalkozom a gyász témakörével, s ennek kapcsán kezdtem bele Angela Murinai könyvébe, a Mikor feltámad a szélbe. Huh, leginkább ezzel a rövid szóval tudnám jellemezni a bennem kavargó érzelmeket. Angela arról ír, hogy egy nyaralás alkalmával elvesztette a legidősebb fiát. Illetve ennél sokkal, de sokkal többről mesél, egyszerűen zseniális, mert amikor olvasom a könyvet, teljesen a történet részének érzem magam, mintha én is ott lettem volna a szereplőkkel. Mit szereplőkkel?! Hiszen a való életről ír. Mintha én lennék ő, annyira át tudom érezni, amit átélhetett.

Amellett, hogy megtudjuk a könyvben, pontosan mi is történt, végigkövethetjük a korábbi és későbbi eseményeket, az érzéseket, és a gyászt ...

Általában a könyveknek a legvégét szeretem, mindig az a legizgalmasabb. De nem szeretem előre elolvasni, inkább szeretem végigizgulni a történeteket. Ennek a könyvnek is az utolsó 60-70 oldalát találtam a legizgalmasabbnak. Viszont érdekes volt megfigyelnem, hogy nem is maga a történet volt, ami engem itt lázba hozott, hanem a főszereplő gondolatai, érzései, amelyek a múlttal kapcsolatosak.

A főszereplőről idővel kiderül, hogy árva, de egy jó darabig nem tudunk semmit az ő gyerekkoráról. Nekem úgy tűnt eleinte, hogy nem is ez a fő szál, nem ez a legfontosabb. Hanem az, hogy mi történik ezzel az emberrel Balatonfüreden. Folyamatosan kérdezgettem hát, hol a főszereplő fejlődése bármilyen területen, mikor találkozhatok vele? És minden a ...

Esti pihenős mesenézésnek indult az egész, de hamar kiderült, hogy annál komplexebb és többet mondó "meséről" lesz szó, minthogy elbóbiskoljunk rajta. Adott egy jazzbe szerelmes pasi, aki gyerekeket tanít különböző hangszereken játszani. Egyik este élete nagy lehetőségével hívja fel egy korábbi tanítványa: zongorázhat egy neves zenész mellett. A meghallgatása sikerül, madarat lehetne fogatni vele. Viszont hazafelé sajnos baleset éri. Eddig még egy általános alap történet lenne.

Később aztán a lelket követhetjük, hogy miként is fejlődik. Pontosabban nem is csak a lélekről, hanem részben a személyiség fejlődéséről is szól a mese. Hogy miként is kapjuk meg a különböző tulajdonságainkat, mennyire lehet a véletlen műve, hogy ...

Ez a könyv egy hihetetlen wow-érzés számomra!!! Habár magamtól szívesebben veszek a kezembe regény formájában megírt könyveket, azonban olyan érdekes ajánlót kaptam James Nestor Lélegzet c. könyvéről, hogy el akartam olvasni. És ok, nem regény, viszont tele van érdekes sztorival, valóságos, kézzel fogható , megvan benne minden, amitől nem tudom letenni.

Ha nagyon egyszerűen össze akarom foglalni, hogy miről szól a könyv, akkor arról, hogyan lélegezz és miért lesz ez jó Neked. De persze, ha valóban csak ennyi lenne, akkor attól nem lenne letehetetlen. Ami a wow-érzést adja nekem benne, ahogy az egész könyv összeáll:

• Megvan benne egy hosszabb, komolyabb kísérlet leírása, amit James Nestor és egy svéd pulmonauta együtt végeztek ...

Mostanában a gyerkőccel többször is megnéztük az Aranyhaj és a nagy gubanc c. mesét, már közösen énekeljük. A mesében a banyán akad meg mindig a szemem, pontosabban a fülem. Nagyon hitelesen ábrázolja a verbálisan bántalmazó felet ez a karakter: nem hallgatja meg a másik véleményét, félbeszakítja, az önbecsülését csökkentő megjegyzéseket tesz (piszkos, nincs cipője, kinek kellene így?, igénytelen, stb.), fenyegető hangon beszél vele, kontrollálja, bezárja. A mesében Aranyhaj eléggé karakán és segítője is akad, így képes kilépni ebből a kötelékből. Viszont a való életben ez a fajta bántalmazás annyira aljasan meg tud bújni, hogy véleményem szerint érdemes beszélni róla.

A verbális bántalmazásról

A verbális ...

Korábban már ajánlottam ezt a könyvet, azonban most újraolvastam, más szemmel, mert egy tréning során szerettem volna segíteni a résztvevőket, hogy ők is megtalálják benne, amit nekem adott a könyv. Teljesen más dolgokat vettem észre, második olvasásra még többet adott, s emiatt ismét ezt a könyvet ajánlom figyelmetekbe.

A könyv nagyvonalakban arról szól, hogy miben is különbözik az ún. rögzült és növekedési szemlélet, valójában ez utóbbi miért is előnyösebb a legtöbb helyzetben és hogyan tudjuk megváltoztatni a gondolkozásmódunkat azokon a területeken, ahol szeretnénk.

Amikor nagyon felkapott lesz egy könyv, túl sokat találkozom a borítójával, akkor mindig jön bennem egy sárga lámpa, hogy jó, majd később, mert valószínűleg tartalmas és jó, ha olyan sokan olvassák, de ez önmagában nekem nem tesz vonzóvá egy könyvet, néha inkább ellenállást szül bennem. Matthew McConnaughey könyvével is először így voltam, de hála az égnek, egy hét különbséggel 2 ember ajánlotta és adta kölcsön a könyvet, úgyhogy felváltva olvastam magyarul és angolul, mikor mennyire voltam friss vagy fáradt olvasáskor. Végül aztán, töredelmesen bevallom, magam is arra jutottam (csodák csodája), hogy okkal került az eladási listák élére a könyv.

Magával a színésszel, a könyv írójával kapcsolatban is volt egy negatív ...

Amikor pszichológusként dolgozom, gyakran hallom azt, hogy amivel szembenéz a kliens, azt én biztosan jobban tudom, biztosan jobban ismerem, tudom a megoldást. Van olyan is, mikor körülírnak egy eseményt, helyzetet, s azt mondják, én biztosan tudom, hogy ezt szakszavakkal hogyan mondják. Ilyenkor felruháznak minden olyan pozitív tulajdonsággal, amit a pszichológusok csoportjáról gondolnak, tulajdonképpen pozitív sztereotípiáról beszélünk. Nehéz elképzelni, hogy ennek bármilyen negatív következménye is lehet, hiszen kinek ne esne jól, amikor okosnak, intelligensnek, a szakmáját értő személynek gondolják?!

Mi pontosan a sztereotípia? Mit tartalmaz?

A sztereotípia

A sztereotípia egy társadalmi csoportról való kognitív reprezentáció ...