Egyszer egy barátom elajándékozta a könyveit és temérdek önsegítő, tréninges könyvet kaptam tőle. Micsoda öröm egy könyvmolynak! És mindig lehet valamit mazsolázni, ami a hangulatomnak, a jelen helyzetnek megfelelő. Egy kliensemnek kerestem könyvet, amikor is kezembe akadt egy "szép" kék-rózsaszín önsegítő könyv: Véronique Maciejak-tól a Ne várd meg, amíg elvonul a vihar, tanulj meg táncolni az esőben.

A könyv sztorija, felépítése

Rövid, akár gyorsan is átpörgethető regény - de inkább elgondolkodni, végigcsinálni érdemes. A főhőssel, szerintem, nők könnyebben azonosulnak, holott az érintett téma nem feltétlenül csajos.

• Adott egy munkájában túlfelszített ember, aki (még) eléggé élvezi, amit csinál, de a munkán ...

"Minden 6. nő átél egy vetélést, de csak minden 100. él át két vetélést. Ezek elég nagy számok ahhoz, hogy megtanuljunk beszélni a vetélésről." - írja Benkovics Júlia Magunkról c. könyvében.

Viszonylag gyakran előfordul, hogy egészen addig, míg az adott párral meg nem történik, vajmi keveset olvasnak, hallanak a vetélésről az ismerősi körükben az emberek. Tulajdonképpen ez egy teljesen normális dolog abból a szempontból, hogy a leendő szülők nem festik előre az ördögöt a falra és készülnek fel a százalékokból. Abból a szempontból viszont már felvet némi kérdést, hogy ha minden 6. nő átél egy vetélést, akkor szinte biztosan van a környezetünkben olyan, aki élt át veszteséget és egyedül vagy a párjával ketten ...

Nem olyan régen beszélgettem egy várandós ismerősömmel, aki széles mosollyal mesélte terveit, hogy miket fognak majd a babával csinálni, amikor megszületik. Apró kis sétákról, kirándulásról, hétköznapi dolgokról (bevásárlás, másokkal találkozás, főzés) volt szó - megannyi apró, mindennapi célról. A beszélgetésünk után az jutott eszembe, hogy el nem tudom képzelni, hogy ez a nő valaha is fog szenvedni a szülés utáni depressziótól.

Depresszió, rákkal való megküzdés és szorongás esetében is születtek olyan kutatások, amelyek a célok pozitív szerepéről szólnak . Ide sorolható a célok szempontjából a nyugdíjba vonulás is, mert az addigi munkahelyi feladatok (és célok) után újakat kell találni.

Tulajdonképpen arról ...

Az elmúlt hétvégén volt lehetőségünk elmenni a Veszprémi Börtönbe egy Családi Nap keretében, s maximális tiszteletem minden ott dolgozónak. Eddig inkább csak sejtésem volt arról, mekkora lelki teher lehet a munkájuk, de most még inkább ez volt a benyomásom. Ebben a blogban azt szeretném megosztani, amit én tapasztaltam ottjártamkor - a leírásban nem tudok teljességre törekedni, sokkal inkább az elhangzottak alapján osztom meg a tapasztalataimat. Ez úton is köszönöm a lehetőséget, hogy ott járhattunk.

A BV-sekről sokkal kevesebbet hallok, mint más egyenruhás szervekről. Abból a szempontból is, hogy mekkora terhelés éri őket. Úgy tapasztaltam, nem is a fizikai megterhelés a legnehezebb (bár a 12 órás műszakokban nem keveset talpalnak a ...

Többnyire akkor elégedett vagyok magammal és az életemmel, ha mindenre van időm. Pontosítok, ha egyensúlyban van életem több területe és úgy van mindenre időm. Időről időre sikerül is elérni ezt az egyensúlyi állapotot. Megvannak az eszközeim, amit meg is osztok itt a blogban. De ugyanúgy megvannak az ezt megbolygató erők is, amelyek sokszor akadályoznak. Ezekről is írok itt, mert az egyensúly nem egy olyan dolog, amit elérünk és aztán mindig velünk van, hanem melós dolog fenntartani, illetve kevésbé izgalmas is számomra, mint az ezt megelőző stratégiaalkotás, tervezgetés.

Már az elején leszögezem, hogy szeretek dolgozni, így a munkával töltött óráim száma biztosan magas. Mindez számomra teljesen rendben volt egészen addig, míg ...

Angela Murinainak olvastam a  Mikor feltámad a szél c. könyvét, ami lelkileg megérintett mind témáját, mind azt a rengeteg érzelmet tekintve, amit megírt a könyvében is fia halálával kapcsolatban. Mivel nagyon szeretem, mikor egy könyvben ennyire jól megírtak az érzelmek, szívesen nyúltam a Bossa nova c. könyvéhez is.

Ezzel a könyvvel kapcsolatban vegyes érzéseim vannak: a második felét igazán kifejezőnek találtam, míg az eleje számomra kevésbé volt élvezhető vagy mély. De lássuk is, miért gondolom ezt.

A téma elsőre megfogott. Próbálok csak címszavakat használni, hogy a történetszálat előre ne mondjam el: megcsalás, családanyaság, munka - háztartás - énidő közötti lavírozás, figyelni a párunkra/párkapcsolatunkra ...

Rég szippantott be könyv ilyen mélyen. A leírás alapján arra gondoltam, biztosan arról fog szólni a könyv, hogyan lehet újrakezdeni, hogyan lehet újra szeretni, amikor egy házasság megfeneklik, csalódunk. De ennél ez a könyv sokkal többet mutatott és adott nekem.

Szeretem az olyan könyveket, ahol nem mindig egy időben haladunk, hanem váltakozik az elbeszélő és az idősík is. A borítószöveg úgy fogalmaz, kaleidoszkópszerűen bontakoznak ki az események. És valóban. Többször eszembe is jutott a Kaleidoszkóp c. sorozat, hogy igazából többféle sorrendben is olvashattam volna az egyes részeket, mert a végére áll össze egy teljes kép. Sőt, folyamatosan meglepett minden történés, rengeteg dologra nem számítottam.

A másik, ami miatt ...

Egy rövid mondatban úgy tudnám összefoglalni, miről is szólt ez a könyv, hogy: hogyan ne neveljünk gyereket, mert az könnyen katasztrófába torkollhat, mit ne csináljunk. Ha pedig hosszabban fogalmaznám meg, akkor egy ma is aktuális, társadalmi szinten megjelenő problémakörre mutat rá nekem ez a könyv egy család példáján keresztül.

A könyv elején kiderül számunkra, hogy a családban az egyik (középső) gyermek meghal, s az bontakozik ki előttünk, ahogy a család megérti, valójában mi is vezetett ehhez.

• Mi maradt ki az édesanya életéből, milyen szakmai korlátokat él meg a '70-es években, s mit szeretne emiatt megadni a lányának, milyen lehetőségeket biztosítana neki,
• Mennyire érzi társadalmilag kívülállónak magát az USA-ban ...

Van egy kedvenc gyakorlatom, amit még akkor tanultam, mikor trénernek képződtem. Az egész az aktív figyelemről szól, hogy hogyan tudom meghallani, amit a másik mond. Bármilyen konfliktusban is vagyunk másokkal, annak sokszor az az alapja, hogy elképzelünk valamit, ami a másik fejében történik, ezt szépen feldagasztjuk, kikerekítjük és azt hisszük, ezek valójában is a másik gondolatai. Sokszor nem ismerjük azonban, hogy mit is gondol valójában a másik, inkább beleadjuk a szájába a mondandót. Vagy a fejébe a gondolnivalót. És miután felfújtuk az egészet, megharagszunk rá, konfliktusba kerülünk. A konfliktusok megoldásában, az álláspontok közelítésében nagy segítségre lehet az, ha képesek vagyunk a másikra figyelni, meghallgatni. Na ...

A napokban az egyik hírportálon olvastam egy nagyon érdekes cikket. Kőváry Zoltán pszichológussal beszélgettek arról, hogy ezt a mostani időszakot miért érezzük hatványozottan nehéznek és miért vagyunk annyira lehangoltak, sokkal inkább, mint a 2008-as válság kirobbanásakor és a COVID-járvány kezdetekor. A cikk végén Kőváry Zoltán elmondja, hogy ahogy csökkennek a kikapcsolódás lehetőségei, úgy csökkennek a belső tartalékaink is. És számomra nagyon hasznos gondolatot mondott ki, miszerint ebben a helyzetben újra meg kell találnunk az autonómiánkat, az én-hatékonyságunkat, valamint azokat az apró örömet hozó dolgokat, amelyekből töltődni tudunk. És ebben a blogban erre szeretnék reagálni. Mert nincsen egy biztos irányvonal, amit be ...